Egy kicsi tünde, egy nemrég született bolyong erejét megfeszítve, magára maradottan a kietlen, széltépte, esőverte vidéken. Eljött a Sötétség Kora. Övéi mind egy szálig odalettek a barátságtalan Tünde Zugokban, ahová száműzték őket. Az emberek gyűlölik a tündéket. Mindenki gyűlöli a tündéket. Egy asszony és egy férfi – noha maguk sem értik, mi okból – mégis pártfogásukba veszik, s Yorsh, a kicsi tünde velük vándorolván döbbenten ismer magára egy ősi prófécia üzenetében:
Mikor a víz elönti a földet,
Eltűnik a nap,
Elérkezik a sötétség és a fagy.
Mikor az utolsó sárkány és az utolsó tünde
Megtöri a kört,
Találkozik a múlt és a jövő,
Egy új nyár napja ragyog fel az égen.
Ő lenne az? Aki helyrehozhatja a múltat és megmentheti a jövőt? Csakhogy ezzel az is együtt jár, hogy ő az utolsó. Utolsónak lenni pedig kegyetlen dolog. Ha csak nem lel visszhangra – s egyúttal vigaszra – feltétlen, önzetlen szeretete igaz barátaiban, legyenek azok muslincák, sárkányok, emberek, egy kutya vagy akár egy hegyi troll.
SILVANA DE MARI (1953) Torino közelében él családjával és egy hatalmas kutyával. Sebészorvosként dolgozott hazájában és Etiópiában; jelenleg pszichiáter. Novellái különféle magazinokban jelentek meg. Ez az első regénye, egy páratlan humorral megírt, lenyűgöző fantasy, amelyet megjelenésekor, 2004-ben Andersen-díjjal tüntettek ki, s mára világszerte tizenkét nyelven olvasható. Folytatása: Az utolsó ork.
A könyv első fele nem tetszett, többször fontolgattam hogy abbahagyom, mivel itthon még rengeteg hamarosan visszavivendő könyvtári könyv van. Aztán mindig volt benne egy ötletes gondolat, valami megható cselekmény és végül kiolvastam.
Az eleje lassú, unalmas, és nagyon vannak benne ismétlődő dolgok. Olyanra gondolok hogy a kis tünde két oldalaként elkezd írni. Értem én hogy ő magányos, másképp gondolkodik és nem ismeri a világot, de ennyiszer leírni kifejezetten idegesítő volt. Már a cselekmény végén éreztem hogy akkor most le lesz írva hogy a kis tünde sír... és tényleg sírt.
A tünde fajt ebben a világban az emberek gyűlölik, mivel félnek tőlük. Kijelölnek helyeket ahol élhetnek, amik borzalmasak, és végül már csak egy tünde marad. A kis tünde teljesen másképp gondolkodik mint az emberek és ezért nagyon rosszul jön ki a problémás helyzetekből, vagy pont ez okozza a problémát, ritkább esetben ez segít neki. A világtól elzártan élt és még nagyon fiatal, az emberekről csak annyit tud amit a nagymamája mesélt neki. Szerinte az emberek buták és rengeteg rossz tulajdonsággal bírnak. Nagyon tiszteli az életet, nem érti, hogy képes az ember állatokat ölni.
Vannak benne jó ötletek, tetszett ahogy a kutyának nevet keresett, ahogy az orkot szépnek találta.
A könyv szinte végig szomorú. Vannak benne nagyon szomorú dolgok, meg csak kicsit szomorúak is, én ezért gyerekeknek nem is nagyon ajánlom.
Próbál tanítani is a könyv, de nekem ez a próbálkozása nem tetszett.
A könyv vége sem igazán tetszett, valahogy nem volt megmagyarázva már az sem, hogy miért alakult ki a probléma, de aztán az sem, hogy ez ellen miért nem tett senki semmit, mivel senkinek nem volt jó. Azt vártam hogy majd a tünde megoldja a helyzetet, de ehelyett csak keveseknek tett jót.
A szereplőket csak a végére tudtam megszeretni, megismerni, nagyon sokáig közömbösek voltak. Ezért is nehéz erről a könyvről írnom. Az első fele alapján azt mondanám hogy ez egy rossz könyv. De a végére sokkal jobb lett.
